Erősen indította az évet a román férfi: öt nap alatt háromszor vezetett engedély nélkül
Még be is csukták rövid időre, de ez sem zavarta.
A hatósági vizsgálat szerint minden jogszerűen és szakszerűen zajlott a zagyvarékasi férfi letartóztatásakor.
Jogszerű intézkedés közben halt meg egy zagyvarékasi férfi – írta a rendőrség a Facebookon. A hatóság felidézte, a szolnoki rendőrök Zagyvarékason még 2024. december 22-én délelőtt egy általuk ismert, jogosítvánnyal nem rendelkező, tehát éppen súlyos szabálysértést elkövető sofőrt próbáltak megállítani.
Egy olyan személyt, akivel már többször kellett intézkedni, sőt az elmúlt hónapokban kétszer is elmenekült a vele szemben fellépő egyenruhások elől. A szabálysértő járművezető az őt kilométereken át megkülönböztető fény- és hangjelzéssel követő rendőrök jelzéseire nem állt meg, nagy sebességgel, utasait és más közlekedőket veszélyeztetve továbbhajtott. Az autós menekülésnek egy ütközés vetett véget, ami után a kocsiból kiszállva a sofőr tovább futott. A rendőrök több száz méterrel odébb érték utol, miután – hogy üldözőit kicselezze – parkoló járművek közé szaladt és ott elesett.
A még ekkor is ellenszegülő férfit testi kényszert alkalmazva megbilincselték.
Másodpercekkel ezután vált nyilvánvalóvá, hogy az intézkedés alá vont rosszul van, ezért a rendőrök haladéktalanul mentőt hívtak és a bilincs levételét követően – az Országos Mentőszolgálat mentésirányítója instrukcióinak megfelelően – megkezdték a férfi újraélesztését.
E tevékenység szakszerűségét tovább növelte, hogy a járőrök egyike Police Medic képzéssel rendelkezik. Az újraélesztést a kiérkező mentők átvették, azonban a férfi életét már nem lehetett megmenteni.
Az eseményről a rendőrség azonnal értesítette az ügyészséget, ugyanakkor az intézkedés parancsnoki vizsgálatát lefolytattuk, valamint rendkívüli haláleseti eljárást indítottunk. Minden szükséges iratot, adatot, információt az ügyészség rendelkezésére bocsátottunk. A rendőrségi eljárások során beszerzett adatok az intézkedés jogszerűségét nem vonják kétségbe és alátámasztják azt a megállapítást, hogy
a férfi halálát nem a rendőri intézkedés, különösen nem szükségtelen erőszak okozta.
A rendőrség hozzátette, a napokban a médiában egy nyilvánvalóan vágott és az ügy teljes megítélését lehetővé nem tevő videó jelent meg az esetről. (A felvételt egyébként a rendőrség adta át a hozzátartozóknak.) A hírösszefoglalóban megszólaló személyek az intézkedéskor nem voltak jelen. Állításaikat a homályos, a teljes folyamatot vissza nem adó felvétel alapján tették és vélelmeikre alapozva ítélik meg az intézkedést és állítanak rendőri bántalmazást.
A rendőrség sajnálatát fejezi ki a hozzátartozóknak, megértjük a szerettük elvesztése miatt érzett fájdalmukat.
Ugyanakkor szolgálati feladatukat teljesítő kollégáink mellett kiállunk és az intézkedés jogszerűségét, a hatósági eljárás szakszerűségét és elfogulatlanságát alapos ok nélkül megkérdőjelező, vádaskodó megnyilvánulásokat visszautasítjuk
– zárta bejegyzését a rendőrség.
Nyitókép: MTI/Donka Ferenc
Ezt is ajánljuk a témában
Még be is csukták rövid időre, de ez sem zavarta.
***